Egészen gyermekkora óta énekel. Saját elmondása szerint mindig is ezzel szeretett volna foglalkozni éppen ezért jelentkezett Kecskemétre magánének szakra. 2007-ben a színészet is beköszöntött az életébe, így egy színitanodát is elkezdett. Olyan darabokban szerepelt már, mint a Bakaruhában, ahol Pirit játszotta, a Régi nyár című zenés előadásban pedig Zsuzsi karakterét öltöttem magára. Ezen kívül a Kukac Kata című mese musicalban is láthatták a nézők Kukac Kata szerepében.