Országszerte népszerű történetet mutatnak be Pásztón a nemrég létrejött helyi színháztársulat szervezésében. A darab középpontjában a szerelem áll.
Zenés komédiával kedveskedik a helyieknek a Balassi Bálint Színház. A művelődési központban az Anconai szerelmesek című olasz darabot láthatják az érdeklődők szeptember 28-án, pénteken 19 órától, amelyben olyan neves színészek játszanak, mint például Buch Tibor, Fésűs Nelly, Zorgel Enikő, Miklós Krisztina, Steinkohl Erika, Pál Tamás és Dósa Mátyás.
A színdarab Vajda Katalin szerző tollából született meg és több mint húsz éve arat elsöprő sikert országszerte. A Veres 1 Színházban már két éve játsszák. Ez idő alatt nemcsak belföldön, de a határainkon túl is előadták és mindenhol nagy népszerűségnek örvend. Most pedig a pásztóiak is megtekinthetik az alkotást.
– Dósa Mátyás ötlete volt, hogy Nógrád megyébe is elhozzuk ezt az előadást. Ő már régóta szerepel több színjátékunkban és fontos része az intézményünknek. Olyan darabot kerestünk, amelyről tudtuk, hogy sokan szeretik és sikeres is. Így esett a választás erre a musicalre, ami olyan, mint egy mediterrán koktél egy fárasztó nap után – mondta Venyige Sándor, a veresegyházi színház igazgatója, aki azt is elárulta, hogy mindenben támogatják az újonnan alakult társulatot.
– Bízom benne, hogy ez a darab segíteni fog abban, hogy a Balassi Bálint Színház megtalálja a közönségét, hiszen gondtalan kikapcsolódást ígér minden néző számára. Ez egy szerethető musical nagyon jó színészekkel, amelynek szerintem minden szereplőjével lehet azonosulni – mondta az igazgató, aki a jövőben is szívesen együttműködik a társulattal.
Az előadással kapcsolatban Dósa Mátyás színész és a pásztói színház alapító tagja úgy fogalmazott, hogy megjelenik majd a magyar humor, emellett a legismertebb olasz slágerek csendülnek fel, mint például a Volare, a Quando, Quando vagy a Felicitá. Mint mondta, összesen tíz főszereplő játszik a darabban, amely a szerelemről szól és amelyben mindenki a párját keresi.
– Jómagam egy fiatal fiú karakterét formálom meg, aki azért érkezik Anconába, hogy új életet kezdjen. Don Tomao (Buch Tibor) munkát kínál a számomra, amiért cserébe ellátást és szállását kapok. Hegedülni és énekelni kell megtanítanom a lányát, akibe azonban beleszeretek. Az érdekesség a történetben az, hogy mindketten dadogunk, de egymás között nem, csak mások előtt. Ez egy igazi szerelemnek ígérkezik – mesélte Dósa Mátyás saját szerepéről. A színész bízik abban, hogy a környékbeliek is élvezni fogják a komédiát.
A jövőt illetően elmondta, hogy szeretnének majd saját előadást, amely csak Pásztónak szól. További célként tűzték ki, hogy elhozzák a megyébe az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű színészvetélkedőt, ahol lehetőséget kaphatnak a környező iskolák diákjai is arra, hogy megmutassák tehetségüket.
Kiemelt fotónkon: Az országszerte népszerű, szerelemmel és zenével teli Anconai szerelmesek című zenés komédiának tapsolhat ma este a pásztói közönség
Forrás: NOOL