A színház szerelmesei megtekinthetik majd Eisemann Mihály és Szilágyi László Zsákbamacska, Molnár Ferenc Üvegcipő, Ray Cooney Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz, valamint Michael Parker A szerelmes nagykövet című darabokat. A tervek szerint az előadásoknak a helyi művelődési ház ad még otthont.
Kautzky Armand, a Balassi Bálint Színház igazgatója azzal kapcsolatban, hogy miért éppen ezeket a színdarabokat választották, úgy fogalmazott, hogy az elsődleges szempont a szórakoztatás volt.
– Ez lesz az első évad, ami még szervezés alatt áll. Fontos, hogy legyenek előadások Pásztón! A darabokban én is játszok, vagy legalábbis láttam ezeket, ismerem a bennük szereplő kollégákat. Természetesen szeretnénk felhőtlen kikapcsolódást nyújtani a nézőknek – mondta el portálunknak Kautzky Armand, aki szerint ezek az előadások színvonalas és önfeledt szórakozást ígérnek a közönségnek.
Hozzátette: a Vidám Színpad és a Körúti Színház két-két produkcióját láthatják majd az érdeklődők, amelyekben olyan híres színészek lépnek színpadra, mint például Esztergályos Cecília, Mérai Kata és Nyertes Zsuzsa.
A színházigazgató a tervekkel kapcsolatban elárulta, hogy azt, hogy a következő évadok során milyen darabokat hoznak el, a közönség igényétől függ majd, de természetesen saját produkciót is szeretnének a közeljövőben. Ezen túlmenően pedig a fiatalok számára is terveznek foglalkozásokat.
Forrás: NOOL